Závada Pál Esterházy Péterről a Mercedes Benz díja kapcsán

litera.hu

Esterházy Péteré a Színházi Dramaturgok Céhének 2016-os díja

      Kedves barátaim, öt évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében ugyanezen grémiumnak, a Színházi Dramaturgok Céhének ugyancsak Esterházy Péter drámagyőztességét kimondó döntését volt szerencsém üdvözölni, a boldog szerzőt pedig szemtől szembe adorálni. Ez utóbbi feladatnak ugyanúgy most nem tehetek eleget. De mert Péter szemét – legalábbis saját magamnak – ide tudom idézni (meg amúgy is, naponta beszélünk szinte), a szemébe mondom én ezúttal és ezúton is, hogy… Még ha itt momentán megszakad is a mondat.

      És még abból a méltatási vázlatból is töredékek maradnak csak, amely az ő dramatikus műveit tekintené át a Daisytől az Így gondozd a magyarodat című hangjátékon, majd a Búcsúszimfónián, a Rubens- vagy a Haydn-drámán át egészen a Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című Haydn-műhöz írott Hét utolsó szóig, vagy Eötvös Péter dadogó oratóriumának, a Hallelujának a librettójáig – amelynek salzburgi bemutatóját már nem érhette meg.

      Hogy aki döntőrészt könyvek szerzője, annak mekkorát képes dobbanni a szíve, ha színpadi (megszorítással: színpadra szánt) szövegei bármi sikerrel járnak is – vagy akárhogyan is észre vétetik magukat –, ebben mi egyet is értettünk annak idején. Különösen, hogy épp a tízparancsolatos drámapályázat meghívottjai voltunk. De ha pedig még annak rendje és módja szerint színpadra állítják, sőt repertoárba veszik, majd rendszeresen játsszák is azt a darabot, mint ahogy a mondott esetben az Én vagyok a te című, az első parancsolatról szóló Isten-drámával ez történt (rendezte Gothár Péter az említett idők Nemzetijében, a főszereplők Molnár Piroska és Znamenák István voltak), akkor egyenesen havaj.

      Ennél már csak az a még nagyobb tisztesség, ha a szerző csakis a maga nevére és alkotóerejére kap megbízást, mégpedig nem akárhonnan, hanem a nemzet színházától. No, nem a saját hazája Nemzeti Színházától (köztünk szólva jobb is, mert az bizony kalamajkával járt volna), hanem Szlovákiáétól. Pedig „egész világ nem a mi birtokunk”, írta Vörösmarty – nyilván épp akkor nem jutottak eszébe az Esterházyak. Hiszen Péter családi genézisében – sok egyéb tájegységen kívül – a csallóközi, illetve galántai gyökereknek is jelentős szerep jutott, onnan Kismarton és Fraknó felé pedig Pozsonyon át ível az ív. Mi sem magától értődőbb ezért, hogy a pozsonyi Nemzeti Színház lett az Esterházy-darab megrendelője. Akit ennyi vonatkozás sem győzne meg erről, az olvassa el a megbízás tárgyát, a mai díjnyertes Mercedes Benz című történelmi revüt, amely épp a fent említett gyökerekkel is gyökerezik a maga (szerzője s az ő családja, hazája) múltjába, talajába, rögvalójába. Így aztán téma és megformálás, regény és dráma, Harmonia és Mercedes, mondandó és megbízatás széttéphetetlenül nőnek itt össze – ám a legkevésbé sem tautológiává. Hanem minden egyes elem teremtő kölcsönhatásba képes lépni a többivel – valódi színházi pillanatok számára nyílnak tehát újabb és újabb terek.

     Élni kéne színházainknak ezekkel a lehetőségekkel. Boldogok lehetnénk Esterházy Péter színdarab-hagyatékával – a pozsonyi után budapesti széria is következhetne a Mercedes Benzből, majd a többi darabjából, akár vidéken is.

     Sose gondoltam volna, hogy Péternek egy futball-példázatából fogok valami fontosat megtudni a mesterségünkről. Hogy ő egyszer Hidegkutival játszott, aki egyszer csak – épeszű ember számára váratlanul – lépett egyet hátra. Miáltal rögtön teremtett egy másik, új teret – olyan új eséllyel (amiről egy lépéssel előbb még szó nem volt), hogy már csak meg kellett kapja a labdát, hogy berúgja a gólt. Vagyis, idézem: „Nem a kéznél lévők közül, a rendelkezésre állók közül a legjobbat kiválasztani, hanem a legjobbat megteremteni: új teret.”

      Amikor Esterházy Péter darabjainak jobbnál jobb színpadra-állításait remélem, voltaképp ilyen fölismerésekben: új terek új esélyeinek megteremtésében bizakodom. Mert énszerintem még egy ehhez fogható csoda, mint hogy a kortársai lehettünk, a mi életünkben nem fog már előfordulni.

 

2016. szeptember 21.                                                                           Závada Pál

 

 

Idézetek

"Magyarország legjobb dramaturgja, Czímer József mellé kerültem. Mindig azt mondta, a dramaturg soha ne hagyja, hogy szolgává tegyék. Ez nagyon belém vésődött. A kétezres évek közepéig úgy tűnt, hogy megvalósítható, hogy olyan helyen dolgozzak, ahol a szavam jelent valamit. Egy hosszabb távú dramaturgiai tervvel az ember meg tudja határozni egy színház arculatát."

Dobák Lívia

Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemetlenül hangzik. De mihelyt valóban «hangzik», tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és az emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad legalább annyira térbeli művészet (Raumkunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban.

Bárdos Artúr

"Minden színész beleszólhat dramaturgiai kérdésekbe, mindenki lehet egyszerre kint és bent is. Persze van olyan, amikor úgy érzem, hogy a dramaturg hátráltatja bennem a színészt vagy fordítva; sok feszültséget okoz, hogy folyton véleményeznünk kell valamit, ami még nincs kész, de ha pontosan meg tudjuk fogalmazni a kritikai észrevételeinket, akkor igazán eredményesek tudunk lenni."

Enyedi Éva: "Az abszurditás felszabadít" - fidelio.hu

Enyedi Éva

"A dramaturg az a szakember, aki a hatásért felelős; aki felméri, hogy milyen hatást kíván elérni egy előadás, milyen út vezet el odáig, aztán felismeri azokat az akadályokat, amelyek eltéríthetik a produkciót. Ez nemcsak a szövegre, de a történetmondás, az elbeszélés stratégiájára vonatkozik. Örülök, ha egy rendező képes úgy felfogni engem vagy a munkám, mintha lenne egy ipari kamerája, ami esetleg máshová irányul, mint ahová ő néz, és a kettő együtt talán az egész spektrumot lefedheti" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

'A dramaturg az, aki emlékezteti a rendezőt az evidenciákra' (Magyar Narancs, 2014/08.)

Ascher Tamás

"Érdekes pillanat, amikor elengedem a szöveget mint szerző: elkezd nem fájni, ha azt mondják, ez vagy az a mondat rossz, és már dramaturgként nézek rá, hogy miért az" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

"Ekkor csak egy kanavász van az olvasópróbán, vagy csak egy ötlet, amit közösen kezdünk kibontani. Ebben az esetben napról napra kell írói és dramaturgmunkát is végezni, rögzíteni az improvizációkat, jelenetet írni belőle másnapra" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Róbert Júlia

"Egy kicsit tudni kell, hogyan működik a rendezés maga, mert alapvetően ahhoz kell hozzászólni, és nem csak ahhoz, hogy pont vagy kérdőjel legyen-e egy mondat végén." (Magyar Narancs, 2014/08.)

Gáspár Ildikó