A Kortárs Dráma Nyílt Fóruma megújul idén: három lépcsős drámafejlesztési programunk a szerzők és szakmabeliek részvételével budapesti, zalaegerszegi és debreceni fordulókon át alakítja ki a POSzT-on felolvasandó színdarabokat. A Színházi Dramaturgok Céhe felhívunk minden drámaírással foglalkozó, vagy azzal próbálkozó, vagy azt ambícionáló szerzőt, írót, költőt, irodalmárt, hogy 2016 október 21-ig küldje el nekünk drámai szövegét, a [email protected] címre.
Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink,
a Színházi Dramaturgok Céhe tevékenységének egyik legfőbb iránya a kortárs dráma fejlődésének elősegítése, új szövegek, új szerzők felfedezése és színpadra segítése, a megszokottól eltérő narratívák, dramaturgiák és szerzői megközelítések támogatása és elismertetése.
Ennek a tevékenységnek a legkiemelkedőbb rendezvénye az A Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma nevű esemény, amelyet az alapítók, Radnóti Zsuzsa, Békés Pál, Nagy András, 1985-ben indítottak útjára.
Az első 15 évben a Fórum a zalagegerszegi színház segítségével és közreműködésével, az egervári várban vert tanyát, és otthona volt a rendszerváltást megelőző és közvetlenül követő évek drámairodalmának. Az éves egervári Fórum-hétévége résztvevői a színházi szakma képviselői, dramaturgok, rendezők, kritikusok, irodalmárok voltak.
2001-ben a Nyílt Fórum Pécsre költözött a Poszt idején, és a szakma, valamint a színházi fesztivál látogatói mellett, a helyi közönségből is sok érdeklődőt nyert, sőt, törzsközönsége alakult ki. A Nyílt Fórum füzetben évről-évre megjelenő drámák vitái és a felolvasószínházi délutánok több tucat, olykor több, mint száz fős részvétellel zajlottak.
A múltról álljon itt néhány link:
http://www.zalaszam.hu/szinhaz/tortenet/nyforum.htm
http://revizoronline.com/hu/cikk/1568/nyilt-forum-poszt-2009/
http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=10412
https://www.youtube.com/watch?v=mXTw15OWwUA&noredirect=1
Most újabb 15 év telt el, és a Nyílt Fórum ismét megújulás előtt áll.
Szeretnénk megtartani mindazokat az eredményeket, jó tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt 30 évben összegyűjtöttünk, de többrétűvé, kiterjedtebbé és a látványos rendezvények mellett, újra munka-központúbbá is tenni ugyanakkor a Fórumot.
Ehhez keresünk együttműködő társakat, részvevőket.
Felhívunk minden drámaírással foglalkozó, vagy azzal próbálkozó, vagy azt ambícionáló szerzőt, írót, költőt, irodalmárt, hogy 2016 október 21-ig küldje el nekünk drámai szövegét, a [email protected] címre.
A Fórumon még be nem mutatott drámákkal foglalkozunk, és a kiválasztásnál előnyt élveznek a magukat színpadon még ki nem próbált, vagy keveset próbált írók.
Olyan műveket várunk, amelyek egészben, de minimum félben már kidolgozottak, és a folytatásuk is kigondolt, leírt, legalább vázlatos formában.
Természetesen a szerzői nyitottság is az együttműködés elengedhetetlen feltétele.
Mi történik ezekkel a szövegekkel?
Kérjük, mérlegeljék, részt tudnak-e venni az eseménysorozaton, hiszen szakmailag, a szöveg fejlesztése szempontjából, minden bizonnyal célszerűbb a Nyílt Fórum minden állomásán jelen lenni.
A beválogatott szerzők részére az egyes fordulók úti-, szállás- és étkezési költségeihez hozzájárulunk, illetve álljuk azt.
Akinek felhívásunk felkeltette érdeklődését, de idén nincs olyan szövege, amelyet szívesen kipróbálna a Nyílt Fórumon, jelentkezzen megfigyelőnek, nézőnek, a viták résztvevőjének.
Minden, a kortárs dráma iránt érdeklődőt szívesen látunk.
Üdvözlettel,
a Színházi Dramaturgok Céhe
nevében,
Radnai Annamária
elnök