Revizor

Martin Fröst nevét megjegyeztük a Tonhalle-Orchesterrel közös koncertje után, Bartók Táncszvitjének előadását viszont alighanem érdemes elfelejtenünk. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.

Nem derűlátó, bár helyenként derűs helyzetjelentés szerelemről, hűségről, hatalomféltésről, uralkodásról és a nemzet jövőjéről. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

A Nemzetiben nem Örkény Macskajáték című színdarabját játsszák, hanem saját verziót, amelyet Kulcsár Edit dramaturg a színpadi műből, az alapjául szolgáló regényből és a filmből szerkesztett össze. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Vajon Gilbert Varga tényleg emlékeztet a szirti sasra? Habár gondolhatnánk, mégsem ez volt a Pannon Filharmonikusok hangversenyének "megválaszolatlan kérdése". LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

Kisebbfajta moziszenzáció, ahogy a hipermozgékony kamera kalauzol az első világháború poklában: Sam Mendes egysnittes filmje operatőri és rendezői stílusbravúr, hiányosságai ellenére kivételes moziélmény. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A Kolibri Stúdiójából indult, most a Harlekin Bábszínház színésze és rendezője, következő rendezésének bemutatóját januárban láthatja az egri közönség. Szűcs Rékával pedagógiáról, fejlődésről, a gyerekek igényeiről és a fogyasztói társadalom zsákutcáiról beszélgettünk. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Idillien kék a Wienerwald fölött, mögött az ég horizontja, ahova a bárányfelhők is csak a békés esztétikum miatt kellenek. Pont, mint egy mesekönyvben, a darabcímmel összhangban. És pont ez az, ami nyugtalanító. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

Vannak hangversenyek, melyeknek számos közreműködőjük van, de a sok művész együtt sem képes olyan lelkesedést kiváltani a közönségből, mint egy másik esemény egyetlen szereplője. Azon a koncerten, amelyről az alábbi bekezdések szólnak, ketten léptek fel, s mindkettejükről elmondható, hogy egyedül is képesek megtölteni a nézőteret a világ bármely termében. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.

Az Alpesi szimfónia vége felé szerepel egy érdekes utasítás: „in sanfter Extase”. Nem is írhat ilyet más, csak Richard Strauss, akinek a műveiből kiváló koncertet játszott a Rádiózenekar. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Noha a Richard Jewell balladája korántsem megrázó erejű dráma, mégis rendezője színvonalasabb alkotásai között lehet említeni. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.

Hollywood tehetséges humoristája képzeletbeli Hitlerrel próbál nevettetni, de sírás lesz a vége. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Moesko Péter első kötetének írásaiban széles merítésre törekszik: a hétköznapok apróságain túl vagy rajtuk keresztül súlyos történelmi és társadalmi témákat is igyekszik érinteni. SZENDI NÓRA RECENZIÓJA.

Öt nő, közülük négy színésznő, az ötödik öltöztető, bizalmas, amolyan színházi mindenes. Ők a pionírok, az első angol színésznők, akik a világot jelentő deszkákra léphetnek. Igaz, a közönség nagy része pusztán látványosságnak tekinti őket, a színpad előkelő ágyakhoz jelenthet ugródeszkát, s előfordul, hogy ez az ágy a királyé. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Urbán András rendezésének egyetlen állandó, mozdulatlan (mozdíthatatlan?), uralkodó díszleteleme szakrális tárgy: a hátteret kitöltő hatalmas monstrancia. Közepén, szokásos helyén az oltáriszentség, ami a keresztény hit (a katolikus és részben az evangélikus felfogás) szerint végeredményben maga az Isten. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.

Farkas István sokadik újrafelfedezését ígéri a Nemzeti Galéria életmű-kiállítása. A tárlatra, amelynek kurátora Kolozsváry Marianna, a saját gyűjteményen kívül öt külföldi és 11 hazai gyűjteményből érkeztek alkotások. Vajon miért kell újra és újra rácsodálkozni az életét 75 éve Auschwitzban végző festő életművére? ZÖLDI ANNA RECENZIÓJA.

Az Úr sötét anyagai ellentmondásos bravúrja, hogy tűkön ülve várjuk egy középszerű fantasysorozat folytatását. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Furcsa előadás; amikor úgy érzem, megtaláltam a fogást rajta, mégiscsak kicsúszik a kezem közül. Lehet, hogy éppen ez a rendező szándéka? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Különös programpárosítással – délelőtt előadó-művészeti network bemutatása, délután a kortárs cirkusz elméleti megközelítése – érkezett Budapestre a 13 országra kiterjedő francia kezdeményezés, a Teatroskop. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.

Vajon úgy kezdi az évet a Netflix, ahogy tavaly abbahagyta? Leginkább ez volt a kérdés az idei első premier, A kegyvesztett kapcsán. A színész-rendező Tyler Perry egy erősen B-válogatott színészgárdával vette fel a harcot a ködös januári napokkal. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

A kockázat irányába vezető átjárók időnként meglepő helyekre vihetik az egyébként eleve nem gyanútlan hallgatót. RÁTOSI MILÁN KRITIKÁJA.