Revizor

Egy vágyott Esterházy-könyv megírása, majd annak eleresztése, a nyelv szinte korlátok nélküli szabadságának játéka, első regénye, a Zöldvendéglő, s annak Péklapáton utazója visszahozása. Meg négy mesélő történetei, melyek csavarodnak, mint az ördögcérna, hogy végül minden kitisztuljon: Fehér Bélával beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Egészen egyszerűen jó végignézni az Újvidéki Színház repertoárján: végre egy olyan intézmény, amely távol tartja magát a kulturális automatizmusoktól, és nem a klasszikusok akadálytalan forgalmazására rendezkedik be. DÉZSI FRUZSINA ÍRÁSA.

Az abszolút járványbiztos módja a színházcsinálásnak, ha üveg mögé kerül a produkció, a néző pedig az utcán marad. A KirakART-on alig félórás performanszok, minikoncertek, installációk töltötték meg élettel az üzletek, kávézók utcára néző üvegszekrényeit. Másfél évnyi megvonás után kicsit olyan volt kirakatról kirakatra barangolni, mint felbukkanni a víz alól. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA.

Perintfalvi Rita katolikus teológus évek óta kutatja a feminista teológia, a vallási fundamentalizmus és populizmus kérdéseit. A szexuális bántalmazási ügyek őszinte feltárását a katolikus egyház megújítása részének tartja. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.

A Netflix és Zack Snyder új zombifilmje ismét bebizonyította: nem biztos, hogy jó az nekünk, ha egy rendező azt csinálhat, amit akar. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Guy Ritchie folytatja, amit a 2019-es Úriemberekkel elkezdett. Új filmje szikár, de izgalmas, régivágású akciómozi, mely a klisékből építkező történet ellenére is eléri kitűzött célját. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.

Kedveli a thrash metalt, szívesen keveri a tarhonyát, főzi meg Rézi néni 19. századi receptjeit, majd a nagy macskajajkönyvben elmeséli, hogyan lehet mindezt másnaposan megtenni. Kultúrtörténeti témák sora jelenik meg Cserna-Szabó András regényeiben, novelláiban, esszéiben. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.

Idén Kate Winslet hozta el az HBO meglepetéssikerét, amely a lebilincselő nyomozás mellett egy anya elodázott gyászáról és legmélyebb félelméről szól. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Jakub Józef Orliński nem jött (barokk áriaestjét felvételről, a németországi Essenből adta a Müpa), s így nem is látott semmit, viszont így is győzött. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A Bartók Tavasz keretein belül megvalósuló színházi programok különleges koprodukciókban jöttek létre. De vajon minden alkalommal kiegészítik egymást az együttműködő partnerek? Mi történik akkor, amikor nem? KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.

„Bécs, 1938 márciusa. Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolják." Így kezdődik a Nehéz csontok című regény fülszövege, de egyáltalán nem úgy folytatódik, mint ahogyan a kezdőmondat után várná az olvasó. Súlyos történelmi regény helyett gengszterregényt tartunk a kezünkben. Hősök-e a hősök és áldozatok-e az áldozatok? KONOK PÉTER RECENZIÓJA.

Őszintén nem értem, miért nem vártak néhány hetet a Túszopera alkotói, hogy valós térben, közönség előtt mutathassák be új művüket. Állítólag Sibelius hajdan azért vétózott meg egy szimfóniabemutatót, mert négy kürtös helyett csak hármat tudott keríteni a helyi zenekar. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

A Netflix holland nyelvű gengszter noirral rukkolt elő, mely bár különböző műfaji filmek érdekes kombinációját nyújtja, az eredmény aligha nevezhető innovatívnak. A készítők újító szándéka a közönség soraiban így csupán lelkesedéstől mentes elismerő bólintásra találhat. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.

Ismerjük (és kedveljük) Urbán András in-yer-face színházát, ahol a színész ököllel vág minket orrba, miközben kajánul fülünkbe suttogva jelzi, hogy csak viccelt. A nézés költészetének azonban egészen más a hatásmechanizmusa. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Ilyen tehetséges színészgárdát és stábot ritkán pazarolnak el ennyire, mint ahogy a Netflix új Hitchcock-újragondolásában teszik. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Kevés annál undorítóbb dolog létezik, mint amikor a politika és az embercsempészet összefonódik. A dél-afrikai film, a Minden lány nevében kicsit még ezt is feljebb tudja srófolni, bár a politikai játszmák mélyén rejlő lehetőségeket nem használja ki. Viszont bosszúfilmként kimondottan élvezhető. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.

A Budapesti Fesztiválzenekar május 26-án Mozart Requiemjével tért vissza a hangversenyterembe, a jelenleg egyedül közönséget fogadó Budapest Kongresszusi Központba. Több hónapnyi szünet után, élő közönséggel, büfével... GYENGE ENIKŐ CIKKE.

Milbacher Róbert az Angyali üdvözletekkel mintha folytatná előző regénye, a Szűz Mária jegyese falusi történeteit. De hogyan kerül ide Keresztelő Szent János és Zakariás nyugtalanító alakja? NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF RECENZIÓJA.

A Bartók Tavasz kétségkívül legbartókibb produkcióját láthattuk május 26-án este, hiszen Bartóknak nem csupán a zenéje – sőt, Zenéje – hangzott fel a róla elnevezett Nemzeti Hangversenyteremben, hanem ő maga is megelevenedett a pódiumon egy tánckölteményben. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.