2 nap Székesfehérváron az új kortárs drámákért
Lezajlott a Nyílt Fórum első köre,
idén először a Székesfehérvári Vörösmarty Színház épületében. A hat szerző öt művét dramaturgok, rendezők, színészek és drámaírók kiscsoportos megbeszéléseken értékelték, melynek során javaslatokat tettek a művek tovább-, illetve átírására. Legközelebb Debrecenben találkozunk, ahol a szerzők és készülő darabjaik közönség előtt is bemutatkoznak.
Bemutatják Maros András Redőny cím drámáját - a szerző a Színház Online-nak nyilatkozott
Enyedi Éva köszöntése - Gáspár Ildi írása a Bálint Lajos Vándorgyűrű átadása alkalmából
„You know she is also an actress. And a very good one!” – mondtam a mellettem ülő külföldi rendezőnek a Kortárs Drámafesztivál egyik közönségtalálkozóján, tizenkét évvel ezelőtt. A Trafóban voltunk; mi a nézőtéren, Évi a színpadon. A meghívott alkotóval beszélgetett angolul, és fordította az elhangzottakat magyarra. Tökéletesen fordított, miközben amit csinált, sokkal több volt annál, mint amit fordításnak szokás nevezni.
Nyílt Fórum Füzetek 20/21 kötetbemutató és díjátadó - Vilmos-díjas Szilágyi EszterAnna, a Tragédia 2.0 Az Évad Legjobb Drámája, Enyedi Évié a Bálint Lajos Vándorgyűrű
December 10-én a Gödör Undergroundban könyvbemutatót és díjátadót tartott a Színházi Dramaturgok Céhe. A most megjelent 36. Nyílt Fórum Füzetek című kiadványban olvashatóak a 2021-ben elkészült hat színdarab szövegét, melyeket Szilágyi EszterAnna, Lesi Zoltán, Maros András, Dóka Péter, O. Horváth Sári és Bognár Péter jegyeztek. Közülük a céh tagjai titkos szavazással Szilágyi EszterAnnának ítélték a 2021-es Vilmos-díjat.
Nyílt Fórum Füzetek 20/21 ebook letöltés
Kedves Érdeklődő!
Fogadja szeretettel a Nyílt Fórum Füzetek 20/21 ebook változatát, melyben a Nyílt Fórum 20/21 hat szerzőjének új színdarabja olvasható. A letöltéshez, kérjük, adják meg email címüket és ha tehetik adományozzanak a Színházi Dramaturgok Céhének, mely 35 éve dolgozik a kortárs magyar drámák bemutatásáért. Jó olvasást kívánunk!
Nyílt Fórum 20/21 kötetbemutató és díjátadó
Szeretettel meghívunk mindenkit 2021. december 10-e péntek délutánra a Gödör Undergroundba a legújabb Nyílt Fórum kötet megjelenése és a Dramaturg Céh éves díjainak átadása alkalmából.
Az intézmény védettségi igazolványt kér és beltéren kötelező a maszkviselés (ha épp nem iszik-eszik az ember), kérjük, ezt vegyék figyelembe.
A Színházi Dramaturgok Céhe felhívása a Nyílt Fórum 2021/22 drámapályázatra
Radnai Annamária Emlékkonferencia - A dramaturgia és a dramaturg változó helyzete a 21. században
Katona József Színház, K:antin
2021. október 15-16.
Program
2021. október 15. péntek
10.00 Köszöntő