"A Redőny végső szövege egy speciális fejlesztési folyamat eredménye. Drámatervként adtam be a Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fórum elnevezésű programjának pályázatára. Beválogatták a fejlesztésre érdemesnek talált hat darab közé. Ezekkel a Sundance forgatókönyv-fejlesztő programjának mintájára, kiscsoportos workshopok keretében foglalkozik a Céh, egy hosszú hétvégén. Drámaírókból, dramaturgokból, rendezőkből, színészekből álló négy-öt fős csoportok másfél órás szemináriumokon mondják el a véleményüket az adott tervről: gyakorlatilag a szerző jelenlétében beszélgetnek a beadott szövegről. Ennek tanulságai alapján a szerző továbbfejleszti a szövegét egy választott dramaturg-mentorral szorosan együtt dolgozva – az én munkámat Blastik Noémi segítette. A következő állomás az áprilisi Deszka Fesztivál, amelyen a debreceni Csokonai Színház színészei egy-egy jelenetet fel is olvasnak a darabból. Az itteni tapasztalatok alapján a szerző aztán készre írja a darabot, amit végül egy szcenírozott felolvasószínházi előadáson mutatnak be a – már nem csak szakmai – közönségnek. Végül nyomtatásban is megjelenik a szöveg, a Nyílt Fórum éves drámaantológiájában."