június 16. és 17. a Jurányiban 4 szerző új szövegével foglalkozunk a Nyílt Fórumon
Kovács Dominik és Kovács Viktor – avagy, ahogy sokan ismerik őket: a Kovács ikrek – a Nyílt Fórum drámapályázat felfedezettjei voltak. Mostanra a magyar drámairodalom fontos alkotóivá váltak, számos sikerük közül csak egy, hogy Jégtorta című darabjukat most mutatta be a zürichi Theater Winkelwiese. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
R: Kétszer is részt vettetek a Színházi Dramaturgok Céhének drámafejlesztő workshopján, a Nyílt Fórumon. Van valami, amit konkrétan ott tanultatok meg?
KV: Nem mondom, hogy megtanultuk, mert nagyon sok gondunk van vele a mai napig, de sokat tanultunk ott az arányosságról. Hogy mi az, ami túlírt, vagy amit még elbír a megvalósíthatóság, mi az, amiből több kell, és hogy miként lehet úgy húzni, hogy a darab tartalmi üzenete ne sérüljön. A szövegeinkre való ilyen mértékű reflexió nem volt számunkra megszokott korábban.
R: A dramaturgok által javasolt húzások során – amelyek sokszor a színpadi megvalósíthatóság szempontjait érvényesítik – nem éreztétek, hogy valami elveszik az általatok írt irodalmi szövegből?
KV: A munka során azt tanácsolták nekünk, hogy mindig legyen a szövegnek egy alapváltozata, amit tiszteletben tartunk. A Nyílt Fórum kötetbe például egy terjedelmesebb változat került be ahhoz képest, ami a felolvasószínházban elhangzott. Semmiképp sem éreztük a szöveg megcsonkításának ezeket a javaslatokat.
KD: Sőt, akár a színpadi, akár az irodalmi szöveg felől vizsgálom a kérdést, a darab alakulását mindenképpen a befogadhatóság irányába fordították ezek a tanácsok. Habitusproblémánk is, és nem kizárólag az írásra vonatkoztatható, hogy hajlamosak vagyunk túlzásba esni, és ez a fajta szöveg-túltengés egy irodalmi műnek sem tesz jót.
Fotók: Takács Márton
R: A Jégtorta című darabotok erős kapcsolatot ápol a magyar vidékkel és annak kultúrájával. Ezt ti egyfelől tiszteletben tartjátok, másrészt – és ez talán egy generációs tapasztalat miatt van így – feminista szempontú kritikával illetitek.
KD: Inkább azt mondanám, hogy mi abban a környezetben szeretnénk elmondani valami általánost, amit ismerünk. A Jégtorta problémája, az abúzus és az elnyomás, sztereotipikusan hozzárendelhető bizonyos közegekhez, de éppen a mai diskurzusokból derül ki az, hogy ez egy világszéles probléma.
R: Persze, a problémák általánosak, de a miliő, amibe helyezitek, nem, és 2021-re ez a közeg mintha jobban volna köthető a vezető hatalmi retorikához – ezért is képződik meg a feszültség a környezet és a tartalom között.
KV: Ezek a kódok tapasztalatszerűen vannak meg bennünk, tehát nem gondolkodtunk azon, hogy ideologikusan kihez és hova rendelhetők. Közben, amit ábrázolni akarunk, az merőben különbözik a médiában élő vidékábrázolástól: nem egy népszínművi falvédőtársadalmat akarunk bemutatni, hanem egy élő-létező világot.
KD: És fontos az is, hogy nem egy felületesebb vidékmegközelítés ellenében hoztuk létre ezt a világot. A háttér megteremtésében autentikus tapasztalatainkhoz nyúltunk vissza, a konfliktusok megteremtéséhez pedig általánosabb problémákat választottunk, olyanokat, amik megtörténhetnek ebben a pesti házban, egy kerülettel arrébb vagy vidéken is, sajnálatosan.
R: A Jégtorta című drámátoknak már a 2018-as berlini Theatertreffen alkalmával elkészült az angol fordítása. Most Joël László fordította németre Eveline Ratering zürichi rendező megbízásából. Az Eisbombe online bemutatója már le is zajlott. Mennyire éreztétek, hogy Zürichben a szövegetek kelet-európai egzotikum?
KV: Bennünk is élt előzetesen ez a dilemma. De nagyon érdekes volt látni, ahogy Eveline Ratering rendezése leépítette a regionalitásnak és a térség problematikájának a jelenlétét. Egyéni módon építette fel a darab zenei anyagát is, amelyben már nyoma sem volt a magyar népdalhagyománynak, amely a Jégtortát meghatározta, helyette a gregoriánnak, a zsoltárnak és a szórakoztató tánczenének az egyvelegéből alakult ki az előadás zenei világa. Nagyon ügyesen megtalálta a rendezés azokat a kulturális kódokat, amelyek hasonló benyomásokat idéznek, mint az eredeti, de nemzetközileg dekódolhatók.
KD: A kelet-európaiság más esetekben volt érezhető, például a történelmi múltra vonatkozó utalásokban, amiket az előadás szövegkönyve meghagyott. Két szereplő például vörös csillaggal jelölt baseballsapkát viselt.
R: Gondolkodtok rajta, amikor írtok, hogy milyen lenne egy ideális rendezés a darabjaitokból?
KV: Mindig gondolkodunk a megvalósításról, de nagyon érdekesnek találjuk, amikor egy másfajta rendezői koncepcióval találkozunk. Mindig arra vagyunk kíváncsiak, hogy ő mit tett hozzá ahhoz, amit mi kitaláltunk.
KD: Örökös kétely alkotói szemszögből, hogy a megírt szereplők tényleg élnek-e a színpadon. Ha kialakul egy rendezői nézőpont, akkor úgy érezzük, hogy igen. Nagy esemény volt a svájci bemutató esetében az, hogy a vendégszövegeket tudták a saját nyelvükön-kultúrájukon keresztül értelmezni. Nem csak, hogy nem húzták ki vagy homogenizálták ezeket a részeket, hanem még a regiszterkülönbségeket is érzékelhetővé tették.
KV: De visszatérve a kérdésedre: ideális rendezői koncepcióban azért nem gondolkodunk, mert az összes eddigi megvalósítás az értelmezhetőség örömét okozta nekünk.
Az interjút teljes terjedelmében a revizoronline oldalon olvashatják .
