Célegyenesben a Nyílt Fórum, felolvasószínházak a Poszton

Ahogy 2001 óta minden évben, idén is lesz Pécsett Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma. Idén összesen nyolc színdarab felolvasását követhetik végig a fesztivál látogatói a Művészetek és Irodalom Házában június 9. és 16. között. Hogy mi és miért változott, és mire számíthatnak ezeken a délutánokon, arról a litera.hu kérdezte A Céh elnökét, Radnai Annamáriát.

Ahogy 2001 óta minden évben, idén is lesz Pécsett Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma. Összesen nyolc színdarab felolvasását követhetik végig a fesztivál látogatói a Művészetek és Irodalom Házában június 9. és 16. között. Hogy mi és miért változott, és mire számíthatnak ezeken a délutánokon, arról a litera.hu kérdezte A Céh elnökét, Radnai Annamáriát.

 Milyen lett az új Nyílt Fórum a korábbihoz képest?

Noha még nem ért véget a rendezvénysorozat, hiszen az utolsó menet Pécsett, a POSZT ideje alatt lesz június 9. és 16. között, már most úgy látszik, hogy a legfőbb szempontok szerint elérték céljukat a változtatások. A legnagyobb ezek közül talán éppen ez, hogy a Fórum egy négy állomáson megforduló vándortáborrá alakult – ennek a gyakorlati változásnak nagyon sok tartalmi következménye lett. Hiszen ezért is csináltuk. Az első állomás Budapesten volt, ahol Fischer Iván jóvoltából, az ő Lakásszínházában, két hosszú hétvégén tizenöten, dramaturgok, nagy viták során kiválasztottuk a Fórum darabjait a több, mint százötven beérkezett írásműből. A nyolc kiválasztott művel és persze szerzőikkel a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban töltöttünk három napot januárban, ahol az írókkal húsz szakember reggeltől estig a darabjaikról konzultált. A drámaírók, miután ezt kiheverték, a tanácsok alapján átdolgozták darabjaikat, és ezeket a változatokat hozták el Debrecenbe, ahol a DESZKA Fesztivál keretében rész-felolvasásokon és a dramaturgok, szakemberek részvételével tartott plenáris üléseken méretődtek meg az átdolgozott szövegek. Ez a tapasztalat persze újabb átírást generált, ennek eredményét, a fejlesztési állomásokon végigvitt szövegeket teljes egészükben, felolvasószínházi előadások keretében bemutatjuk Pécsett, a POSZT ideje alatt, de még ezzel sincs vége, mert e felolvasások tapasztalatai nyilván ismét beépülnek majd a szövegekbe, amelyeket végül, szeptemberben kötet formájában is megjelentetünk.

Idén a Céh nyílttá tette a kortárs magyar drámára kiírt pályázatát, míg a tavalyi POSZT-programon kizárólag már elismert írók munkái jelentek meg. Miért tartottátok fontosnak ezt a váltást? Mi lehet ennek a hatása a színházra, az irodalomra?

Nem dimenzionálnám túl ennek a jelentőségét. Számos drámapályázat van, minden harmadik színház ír ki ilyet, és minden második színházigazgatói pályázatban szerepel ennek szándéka… Azzal, hogy az elmúlt 32 év gyakorlata után, amikor a látóhatárunkon mozgó szerzők közül és ott felbukkanó darabokból válogattunk, ősszel tágabbra nyitottuk a kört, pusztán lehetőséget akartunk adni magunknak, hogy új, váratlan impulzusok érjenek. Mint mondtam, a szerzőknek vannak más pályázati lehetőségeik, tehát úgy éreztük, a nyitás, most valójában nekünk, dramaturgoknak volt fontosabb.

Az, hogy a pályázat nyílt lett természetesen rengeteg pályázót is maga után vont. Mit tapasztaltatok, mennyit kell elolvasni egy darabból ahhoz, hogy pontosan tudjátok, érdemes-e vele komolyabban foglalkozni?

Nem számítottunk ilyen dömpingre, őrületes szervezői, és persze olvasói munka volt feldolgozni a beérkezett több, mint 150 darabot. Ha ki nem is zárhatjuk, de hogy minimalizáljuk a tévedés lehetőségét, minden darabot legalább ketten olvastunk el, ahol a két olvasó nem értett egyet, ott belépett egy harmadik, így szűkítgettük a kört százötvenről először ötvenegynéhányra, onnan huszonnégyre, és végül, nyolc darabra. Az ötvenes mezőnytől kezdve már mindenki, mindent olvasott. És hát, annyit kell elolvasni egy darabból, amennyi alatt biztos lehetsz az álláspontodban, tudva azt, hogy valakinek, némi túlzással, akár az életét is befolyásolhatja, hogy figyelmes vagy, avagy figyelmetlen.

Mi az, ami meg tudja ragadni a figyelmeteket, és mi az, ami esetleg negatív benyomást kelt?

Ami megragadja a figyelmet, szerintem, nem csak az írói teljesítmény, bár persze az is. De legalább ilyen fontos a világlátás, eredeti szemszög, és egyáltalán, a világnézet létezése, az a körülmény, hogy az írónak van véleménye arról, ami körülveszi, ami átsüt a sorain, még ha esetleg nem is közéleti, vagy realisztikus a darab témája. Persze az is jó, ha vannak erős mondatok, helyzetek. A negatív érzések pedig szubjektívek, ízlése válogatja, kit, mi idegesít, engem például a szépelgés, a hazugság, az önámítás. De épp azért olvastunk többen minden szöveget, hogy ne egyikünk, vagy másikunk egyszemélyes ízlése döntsön.

Volt valamiféle közös szempontrendszer, ami alapján értékeltétek a darabokat?

Ahogy a drámának, a drámaírásnak szerencsére nincs most akadémikus szabálya, úgy a drámaolvasásnak sincs. Az ízlésünkre, megérzéseinkre és persze több évtizedes tapasztalatainkra hagyatkozunk, felfigyelünk egy-egy eredeti hangra, kiemelkedő íráskészségre, drámai érzékre, szokatlan, újszerű narratívára, vagy épp egy már létező drámai forma magas színvonalú használatára. Nincs ilyen, és nem is lett volna lehetséges egyazon szempontrendszer szerint bírálni el a darabokat.

Zsűrizés közben felfedeztetek közös kulcstémákat, gondolkodási mintázatokat? Mi jellemzi a most születő kortárs drámát?

Most, százötven darab áttekintése után, elég nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy nem igazán rajzolódik ki közös jellemzője a daraboknak. Nem csak a színvonalukban, de stílusukban, témaválasztásukban, nyelvezetükben, narratívájukban is teljesen változatosak, színesek és egymástól eltérőek voltak a mezőny darabjai. És ezt inkább jó hírnek tekintem, hiszen nem kanonizálódik egyfajta elbeszélésmód, sokféle célkitűzés érvényesülhet.

Ha nézői szemszögből tekintünk a kortárs drámára, akkor mit tapasztalsz, mik az elvárások? Ilyen szempontból van különbség a klasszikusok és a kortársak között?

Szerintem a nézők közvetlenebb, direktebb valóságábrázolást várnak a kortárs daraboktól, mint a klasszikusoktól. Azt hiszem, ez nem feltétlenül jogos igény, hiszen a klasszikusok éppen tartós érvényességük miatt maradtak fenn a színpadokon évszázadokon át. Ráadásul ez az elvárás jócskán eltorlaszolja a költőibb, indirektebb drámaírás útját. A közönség aktualitást, felismerhető privát, vagy közéleti helyzeteket vár, akár az irodalmi, nyelvi, sőt dramaturgiai színvonal rovására is. A valósághűség igénye azonban elég veszélyes, ha kizárólagossá válik, ha színészek már nem szívesen mondanak komponált, költői szövegeket, mert az improvizáció, esetleg életszerűbben hat. Ezzel sincs semmi bajom, csak azzal, ha valamelyik tábor, a valóságábrázoló, vagy a költői – mondjuk így, eléggé leegyszerűsítve –, kizárólagosságot követel. Mintha a hiperrealista festészet, teszem azt, kizárná szuprematisták létjogosultságát.

A kiválasztott nyolc dráma szerzőit milyen konkrét eszközökkel tudjátok segíteni abban, hogy egyre jobb szövegeket írjanak, egyre jobb szövegeik szülessenek?

Konkrét dramaturgiai, történetvezetési tanácsokat kaptak tőlünk az első találkozástól kezdve. Más kérdés, hogy mondjuk Zalaegerszegen előfordult, hogy egymásnak olykor szögesen ellentmondó véleményeket fogalmaztunk meg egy-egy darab kapcsán, igaz, olyan is volt, hogy a szövegekre mondott vélemények egy-egy ponton teljesen egybeestek, míg az eltérő tanácsok közül a szerzők, mondjuk így, válogathattak, melyiket fogadják meg, a teljesen egy irányba mutatóakat nyilván érdemes volt komolyabban megfontolni. Zalaegerszeg után az íróknak lehetőségük volt afféle mentort, konzultánst, egyet, vagy akár többet is választani, de ez sem volt kötelező, ahogy a tanácsaink is ajánlatok voltak, nem előírások, amelyeket muszáj megfogadni. Egy szó, mint száz: úgy akartunk segíteni, ahogy nekik a legjobban megfelel és igénylik, és semmit nem rájuk erőltetni.

A Céh mentorprogramja időszakos, tehát a POSZT után elengeditek a szerzők kezét, vagy lesz a közös munkának folytatása? Milyen lehetőségeik lesznek az íróknak?

A program egy-egy évadra szól, ősztől nyár elejéig tart. Nyilván kialakulhatnak tartósabb, szorosabb munkakapcsolatok, de az elsődleges cél a szövegek fokozatos fejlesztése, ami a széles közönség előtti felolvasásban tetőzik. Természetes az is, hogy a darabokat ajánljuk színházaknak, rendezőknek, de azért nem végzünk színházi ügynökségi tevékenységet. A program egésze az, ami jelentős publicitást, így több lehetőséget ad a daraboknak és szerzőknek, de voltaképpen nem a darabok népszerűsítése a lényeg, hanem az az oktatói, mentori program, amely esetleg hosszabb távú tanulságokkal, tapasztalatokkal is szolgálhat azoknak az íróknak, akikért a szövegeik révén felelősséget vállaltunk.

A Nyílt Fórumon kívül van más lehetőségük a pályakezdő drámaíróknak az érvényesülésre? Nektek van kapacitásotok arra, hogy évközben is folyamatosan fogadjátok az új szövegeket?

Mint említettem, számos drámapályázat létezik, ahová már kész műveket lehet beküldeni, és néhány – bár sajnálatosan csekély számú – ösztöndíj is támogatja a kortárs drámák létrejöttét, legrangosabb közülük az Örkény István ösztöndíj. De úgy tudom, a Nyílt Fórum új formájához hasonló mentorálási program nincs. Mivel a megújult Nyílt Fórum szeptembertől júniusig tart, és elég nagy szervezői és dramaturgi munkát végzünk álló éven át – önkéntesként, azaz ingyen, teszem hozzá –, a programon kívül nem nagyon tudunk több művel foglalkozni, talán nem is lenne méltányos a Fórumos szerzőinkkel szemben, akik hajlandóak voltak megméretni magukat, hogy oldalágról is lehessen hasonló figyelmet nyerni. Ráadásul a Fórum mellett konferenciákat szervezünk, évente kiadjuk az Évad Legjobb Drámája-díjat, ami szintén komoly munkával jár, és nem utolsósorban a legtöbben valamelyik társulat tagjaként is dolgozunk, és véges energiákkal bírunk, tehát a válaszom az, hogy sajnos nincs kapacitásunk arra, hogy folyamatos dráma-szervízként működjünk.

Mik a terveitek a következő évadra nézve? Folytatódik esetleg a mentorprogram?

Terveink szerint feltétlenül. De mert ez egy elég költséges programsorozat, a legköltségesebb a Dramaturg Céh történetében, ez a terv csak akkor válhat valóra, ha az NKA idén is olyan tetszéssel és szimpátiával fogadja a pályázatunkat, mint tavaly. Bár együttműködő partnereink, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor színház, a Csokonai Nemzeti Színház, illetve a Deszka fesztivál, valamint a POSZT is segítségünkre voltak, a pályázat nélkül nincs igazi esély a folytatásra. De erre most még nem is szívesen gondolok, olyan sikeres év és hasznos munka áll mögöttünk, amit nagyon rossz volna abbahagyni.

A portréfotót Trokán Nóra készítette, az eseményképek forrása a Színházi Dramaturgok Céhének Facebook-oldala.

Teljes cikk: litera.hu Radnai Annamária: Aktualitás és direkt valóságábrázolás