Elkezdődött a Nyílt Fórum

Nyílt Fórum stáb

A közel 150 beküldött pályázatból 15 fős dramaturg-stáb alakított ki egy szűkített mezőnyt. A döntés a januári, zalaegerszegi fordulón résztvevők köréről november végén egy újabb egy napos ülésen születik majd meg.

Lezajlott a Nyílt Fórum budapesti fordulója, ezzel kezdetét vette a megújult Nyílt Fórum drámafejlesztési pályázat. A Céh tagságából alakult 15 fős dramaturg-stáb közel 150 beküldött pályázatot bírált el. Az előolvasók fejenként 15-20 véletlenszerűen kiosztott darabot ​vagy darabkezdeményt ​értékeltek, majd péntektől vasárnapig három ülésben folyt a válogatás.

Keszthelyi Kinga

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyílt Fórum stáb

Minden ​pályaművet legalább 2, de néhány esetben 5-6 dramaturg olvasott, hogy a véleményeiket összesítve kialakuljon a szűkített mezőny. A pályázati anyagok​ feldolgozása november ​végén zárul majd, ahol a hétvégén továbbjutott közel 30 ​jelentkező közül kialakul a januári zalaegerszegi fordulóra meghívott drámaírók köre.

Köszönjük Fischer Ivánnak, hogy rendelkezünkre bocsátotta hétvégére a FILC lakásszínházat, és minden részvevőnek az áldozatos, kimerítő munkát.

A válogatás eredményét ​várhatóan ​november végén​, december elején​ tesszük közzé.

A Nyílt Fórum budapesti fordulójának stábja:

Bíró Dénes, Blastik Noémi, Dobák Lívia, Enyedi Éva, Faragó Zsuzsa, Radnai Annamária, Keszthelyi Kinga, Kovács Krisztina, Lőkös Ildikó, Márai Enikő, Orbán Eszter, Perczel Enikő, Szokolai Brigitta, Sződy Szilárd, Vizy Éva,

 

Támogatók:
Partnerek: