Závada Pál Esterházy Péterről a Mercedes Benz díja kapcsán

litera.hu

Esterházy Péteré a Színházi Dramaturgok Céhének 2016-os díja

      Kedves barátaim, öt évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében ugyanezen grémiumnak, a Színházi Dramaturgok Céhének ugyancsak Esterházy Péter drámagyőztességét kimondó döntését volt szerencsém üdvözölni, a boldog szerzőt pedig szemtől szembe adorálni. Ez utóbbi feladatnak ugyanúgy most nem tehetek eleget. De mert Péter szemét – legalábbis saját magamnak – ide tudom idézni (meg amúgy is, naponta beszélünk szinte), a szemébe mondom én ezúttal és ezúton is, hogy… Még ha itt momentán megszakad is a mondat.

      És még abból a méltatási vázlatból is töredékek maradnak csak, amely az ő dramatikus műveit tekintené át a Daisytől az Így gondozd a magyarodat című hangjátékon, majd a Búcsúszimfónián, a Rubens- vagy a Haydn-drámán át egészen a Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című Haydn-műhöz írott Hét utolsó szóig, vagy Eötvös Péter dadogó oratóriumának, a Hallelujának a librettójáig – amelynek salzburgi bemutatóját már nem érhette meg.

      Hogy aki döntőrészt könyvek szerzője, annak mekkorát képes dobbanni a szíve, ha színpadi (megszorítással: színpadra szánt) szövegei bármi sikerrel járnak is – vagy akárhogyan is észre vétetik magukat –, ebben mi egyet is értettünk annak idején. Különösen, hogy épp a tízparancsolatos drámapályázat meghívottjai voltunk. De ha pedig még annak rendje és módja szerint színpadra állítják, sőt repertoárba veszik, majd rendszeresen játsszák is azt a darabot, mint ahogy a mondott esetben az Én vagyok a te című, az első parancsolatról szóló Isten-drámával ez történt (rendezte Gothár Péter az említett idők Nemzetijében, a főszereplők Molnár Piroska és Znamenák István voltak), akkor egyenesen havaj.

      Ennél már csak az a még nagyobb tisztesség, ha a szerző csakis a maga nevére és alkotóerejére kap megbízást, mégpedig nem akárhonnan, hanem a nemzet színházától. No, nem a saját hazája Nemzeti Színházától (köztünk szólva jobb is, mert az bizony kalamajkával járt volna), hanem Szlovákiáétól. Pedig „egész világ nem a mi birtokunk”, írta Vörösmarty – nyilván épp akkor nem jutottak eszébe az Esterházyak. Hiszen Péter családi genézisében – sok egyéb tájegységen kívül – a csallóközi, illetve galántai gyökereknek is jelentős szerep jutott, onnan Kismarton és Fraknó felé pedig Pozsonyon át ível az ív. Mi sem magától értődőbb ezért, hogy a pozsonyi Nemzeti Színház lett az Esterházy-darab megrendelője. Akit ennyi vonatkozás sem győzne meg erről, az olvassa el a megbízás tárgyát, a mai díjnyertes Mercedes Benz című történelmi revüt, amely épp a fent említett gyökerekkel is gyökerezik a maga (szerzője s az ő családja, hazája) múltjába, talajába, rögvalójába. Így aztán téma és megformálás, regény és dráma, Harmonia és Mercedes, mondandó és megbízatás széttéphetetlenül nőnek itt össze – ám a legkevésbé sem tautológiává. Hanem minden egyes elem teremtő kölcsönhatásba képes lépni a többivel – valódi színházi pillanatok számára nyílnak tehát újabb és újabb terek.

     Élni kéne színházainknak ezekkel a lehetőségekkel. Boldogok lehetnénk Esterházy Péter színdarab-hagyatékával – a pozsonyi után budapesti széria is következhetne a Mercedes Benzből, majd a többi darabjából, akár vidéken is.

     Sose gondoltam volna, hogy Péternek egy futball-példázatából fogok valami fontosat megtudni a mesterségünkről. Hogy ő egyszer Hidegkutival játszott, aki egyszer csak – épeszű ember számára váratlanul – lépett egyet hátra. Miáltal rögtön teremtett egy másik, új teret – olyan új eséllyel (amiről egy lépéssel előbb még szó nem volt), hogy már csak meg kellett kapja a labdát, hogy berúgja a gólt. Vagyis, idézem: „Nem a kéznél lévők közül, a rendelkezésre állók közül a legjobbat kiválasztani, hanem a legjobbat megteremteni: új teret.”

      Amikor Esterházy Péter darabjainak jobbnál jobb színpadra-állításait remélem, voltaképp ilyen fölismerésekben: új terek új esélyeinek megteremtésében bizakodom. Mert énszerintem még egy ehhez fogható csoda, mint hogy a kortársai lehettünk, a mi életünkben nem fog már előfordulni.

 

2016. szeptember 21.                                                                           Závada Pál