"Színdarabolvasó szakemberek vagyunk, és az írott anyagokban a továbbfejlődés lehetőségét próbáljuk észrevenni" - Interjú a Nyílt Fórumról Radnai Annamáriával

A pécsi forduló lezárulta után ideje van a számvetésnek: mi sikerült, mi nem, milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk, és persze, hogy miként folytassuk a továbbiakban a Nyílt Fórumot. A drámák fejlesztésének folyamatáról, benyomásairól és a jövőbeli tervekről Radnai Annamária nyilatkozott KútszéliStílus.hu portálnak.

Célegyenesben a Nyílt Fórum, felolvasószínházak a Poszton

Ahogy 2001 óta minden évben, idén is lesz Pécsett Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma. Idén összesen nyolc színdarab felolvasását követhetik végig a fesztivál látogatói a Művészetek és Irodalom Házában június 9. és 16. között. Hogy mi és miért változott, és mire számíthatnak ezeken a délutánokon, arról a litera.hu kérdezte A Céh elnökét, Radnai Annamáriát.

A debreceni Deszka Fesztiválon folytatódik a Nyílt Fórum

A Deszka Fesztivál a kortárs magyar dráma legnagyobb hazai seregszemléje a debreceni Csokonai Színház rendezésében. Idén hagyományteremtő szándékkal a Színházi Dramaturgok Céhe is beköltözik a fesztiválra, hogy zárt plenáris üléseken és a közönség számára nyitott prezentáció-jellegű felolvasásokon mutassa be a Nyílt Fórumra kiválasztott nyolc új színdarabját.

"A színdarab nem tucatáru" - Interjú Radnai Annamáriával az Art7 portálon

"A nyolc dráma kiválasztásában nem volt vitánk. Valamilyen társadalmi akusztika, társadalmi érvényesség mindegyikben megjelenik. De még precízebb, ha világképről beszélek, hogy a szerzőnek van valamilyen víziója a világ helyes működéséről. Egy érzékelhető erkölcsi körvonalazottság. Van olyan a nyolc dráma között, aminek nincs különösebb társadalmi mondanivalója, közéleti fűtöttsége, mégis nagyon körvonalazható a személy, aki megjelenik mögötte. Ne legyen mindegy, hogy akárki írhatta volna. Hogy más nem írhatta volna meg, csak ezek az emberek. Azt lehet érezni egy színdarabból, hogy nem tucatáru."

Turbuly Lilla: Öt séta a drámaszöveg erdejében - Kútszéli stílus

"Bármennyire fontos és jó egy szerzőnek a visszajelzés, nem lehet könnyű ilyen töménységben ennyi véleménnyel szembesülni. Főleg, ha a vélemények egy része erősen széttart. Jó a cím vagy el kellene felejteni? Lényegében már így is kész, egész drámát olvashatunk, vagy még nagyon sok minden hiányzik belőle? Könnyebb lehet a helyzet, ha a különböző csoportokban ugyanarról ugyanazt hallják. "

Puskás Panni: Hangsúlyos dramaturgiai pillanat - Revizoronline

"A workshop végén arra kértük a szerzőket, mondják el a véleményüket az elmúlt napokról. Valószínűleg nem ártott volna némi építő jellegű kritika a megújult fórum első alkalma után, mindenesetre megnyugtató volt az is, hogy a szerzők hatékony módszernek találták a sok csoportos beszélgetést. Ami biztos: ritkán jut ilyen összpontosított figyelem egy-egy szövegre, és ritkán volt alkalmam ilyen koncentrált szakmai munkában részt venni."

Mindenkinek van egy dráma! - Beszámoló a Nyílt Fórum zalaegerszegi fordulójáról

Lelkesek vagyunk, tenni akarunk egy közös célért, hogy a színházak mind több kortárs magyar színdarabot mutassanak be. Ezért gyűltek össze tavaly novemberben Budapesten a dramaturgok kiválasztani az új Nyílt Fórumban szereplő drámákat, és ezért voltak jelen januárban több mint harmincan a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Voltak plenáris ülések és kiscsoportos viták, amik hajnalig tartó eszmecserékké alakultak a büfében, a végén pedig elégedetten állapítottuk meg: a Nyílt Fórum jobb, mint újkorában!

Kialakult a Nyílt Fórum mezőnye - Januárban Zalaegerszegen folytatódik a program

A megújult Nyílt Fórum drámafejlesztési programjának részvevőiről kétlépcsős válogatás után született meg a döntés: Bán Zsófia, Fazekas Máté, Fridl Viktória, Kovács Dominik és Kovács Viktor, Kucsov Borisz, Maros András, Szilágyi Eszter Anna és Znajkay Zsófia vesznek részt színdarabjaikkal a programsorozaton.