„Mit számít, ki beszél?
Mondta valaki.
Mit számít, ki beszél?
Beckettel szólva: mit számít, ki írta..."
- mondja a szerző, író, költő, gondolkodó, kételkedő — minek is nevezzem — Szilágyi Eszter Anna, megkerülhetetlen és végeláthatatlan, színpadra szánt szövegfolyamának a végén.
Szívesen kibújtam volna a Színházi Dramaturgok Céhének megtisztelő felkérése alól, egyrészt, mert a magam részéről már igyekeztem egy előadással, — amit tavaly negyedéves osztályunk színművész(női)vel csináltunk — laudálni ezt a különleges szöveget. Másrészt, nálam jelentősebb emberek: Závada Pál, Parti Nagy Lajos tán már méltóbban szóltak hozzá írásban, szóban… Parti Nagy volt az is, aki egy személyes beszélgetésben a legmegfelelőbb műfaji megjelölést adta A Nyíregyháza utcának: a legteljesebb természetességgel mondta, ez egy oratórium.
Igen, ez a laza szerkezetű óriás/monstre szövegtest az elesettekért, a kiszolgáltatottakért énekel-beszél. Főhősei ‘Nyíregy' környéki lányok, akik a boldogulás reményében, 10 euróval nekivágnak az ismeretlennek. Nevük összekeverhető, felcserélhető. Nem ismerjük őket, nem gondolunk velük. Elfordítjuk a fejünket, ha szembe jönnek az utcán, a kamionparkolókban, a kirakatokban. Vagy épp csak megbámuljuk őket — vagy lelkesült, persze holland, aktivistaként ideig-óráig, pályázati pénzből, meg akarjuk őket menteni. Lecsúszottak millióit képviselik ők.
Részben ők beszélnek ebben a szövegben, de főképp, értük beszél ez a szöveg. Megírása roppant szellemi teljesítmény. Morális tett.
Szilágyi Eszter Anna éleslátása, szarkazmusa, fájdalmas és intellektuális humora, asszociatív fogalmazásmódja és e finom beszédmód mögé rejtett tomboló harag — embert, befogadót, nézőt próbáló élmény.
Hetekig olvastuk, próbáltunk a megszámlálhatatlan tektonikus rétegbe behatolni, hogy aztán ritkaságszámba menő szellemi izgalommal és elköteleződéssel találjunk színpadi formát a műnek, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Igen: hol, ha nem ott? December óta látta nagyjából 1000 ember, megnézi még egyszer ennyi talán ebben az évadban.
Nem túl sok.
Szorongással gondolok arra, hogy hol lehet vajon az a színház, amelyik kinyitja kapuját ennek vagy az ilyesféle szövegeknek… hol, merre lakik az a közönség, amelyik ilyen színpadi szövegekre is vágyik?
Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy a kőszínházi színházcsinálást is utolérte a marketing szemlélet mindent felfaló (hogy úgy mondjam) esztétikája — ezért is tartom fontosnak, a Dramaturgok Céhének munkáját, a Nyílt Fórumot, a mentorálási programot és ezt a díjat is.
És a díjhoz egy nagyszerű német fordítót kívánok a műnek, mert él bennem — és nyilván más rendezőkben is élhetne — egy 100 szereplős, igazán nagyszínpadi vízió is A Nyíregyháza utcáról.
És anélkül, hogy a becketti filozófián megállnék egy pillanatra, azt állítom, hogy van olyan, amikor nem mindegy, ki beszél: Szilágyi Eszter Anna beszél.
Novák Eszter, 2018. szeptember 20.
(Elhangzott az Évad legjobb drámája—díj átadásakor a Budapesti Bábszínház színpadán)