VAJDÁBÓL NEM LETT JÓZSEF ATTILA Világok között – Vajda Lajos élete és művészete / Ferency Múzeum, Szentendre

2 hónap 2 hét ago
„Az üresen hagyott háttér Vajda számára a végtelen” – írja róla az alkotótárs és egykori hitves, Vajda Júlia. Vajda Lajos fiatalon lépett át a végtelenbe, 1941-ben, mindössze 33 évesen ragadta el tüdőbetegsége, melynek előszele már jóval korábban és huzamosan részt követelt az alkotó mindennapjaiból. Ennek lenyomata kitapintható az életműben. Képeinek tömörítettsége, a koncentráltság, az egyszerűsítés, ami fokozatosan elhatalmasodott a művészetében, ebből a betegségtudatból is fakadt. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

„A ZENÉNEK NEM LEHET A VÉGÉRE ÉRNI” Beszélgetés Leo Nuccival

2 hónap 3 hét ago
November 27-én A két Foscariban lép a Müpa színpadára a hetvenhat esztendős Leo Nucci. A legendás baritont a Verdi zenéje iránt érzett szeretetéről és e ritkán hallott operáról kérdeztük. Valamint arról, hogy miért is ír operát Beethovenről? CSABAI MÁTÉ INTERJÚJA.

ÖRÖKRE BEFEJEZHETETLEN - A MEGÚJULT SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

2 hónap 3 hét ago
Majdnem három évig tartó munka és tizenötmilliárd forint elköltése után ősszel újra megnyílt a Szépművészeti Múzeum. Az épület történetének legnagyobb rekonstrukcióján esett át, de első látásra mintha csak apróbb simítások történtek volna. Éppen ez mutatja, hogy a tervezők jó úton jártak. ZSUPPÁN ANDRÁS ISMERTETŐJE.

A SÍRÁS NEM SZEREPEL A LISTÁN Nyughatatlan özvegyek

2 hónap 3 hét ago
Az Oscar-díjas Steve McQueen új filmje tökéletesen reflektál a #metoo mozgalomra, miközben kritikával illet több aktuálpolitikai kérdést. A Nyughatatlan özvegyek szerencsére mégis sokkal több lett egy politikai kiáltványnál. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.

MINDENT A SZEMNEK Ruben Brandt, a gyűjtő

3 hónap ago
Ki ne vágyott volna rá a múzeumban, hogy kedvenc festményei megelevenedjenek, és tovább meséljék a pillanatba szorított történetet? A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animáció erre az elemi sóvárgásra épül, miközben izgalmas történetet rittyent a megmozduló alapművek köré. És közben nyoma sincs a szájbarágós pedagógiának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Bejelölve

44 perc 22 másodperc ago
Az NKA kritikai portálja
SubscribeFeliratkozás a következőre: Revizor hírcsatorna