Dézsi Fruzsina: Vid napja - Nyílt Fórumon szerepelt darab bemutatója április 9-én a Stúdió K-ban

vid napja

Dézsi Fruzsina a Táp színház produkciós vezetője, kritikus, emellett a Vid napja című darabjával drámaíróként is bemutatkozott a 2018/2019-es évad Nyílt Fórumán. A szerbiai történelembe ágyazott dráma premierje a Stúdió K és a Táp Színház együttműködésében valósul meg, a rendező Varga Bence, dramaturg Selmeczi Bea. Sok sikert kívánunk a premierhez, éljen a kortárs dráma!

„Európával kezdené
mindig Európával kezdi
méghozzá Nyugat-Európával
ez neki a mániája
Nyugat-Európa
a rögeszméje
hogy belefáradtunk abba
hogy Nyugat-Európa felé
nyújtogatjuk a nyakunkat
és rájöttünk arra az
abszolút nevetségességre
hogy gúnárok lettünk
Európa baromfifarmja
aztán ezen úgy felháborodtunk
mintha nem mi magunk akartuk volna
éppen ezt
ezt a gúnárnyakat
csak későn kapunk észbe
hogy ezek a kinyúlt nyakú nemzetek
milyen közveszélyesek”

Ajánló:

Jugoszlávia, 1991.: új arénát nyit a történelem. Ebben a küzdelemben nincs semmi heroikus, csak menekülés, elfojtás és árulás. Mészárlásba belekényszerített emberek, hirtelen felnőtt gyerekek, csatatérré vált otthonok. A szétszakadó országban még a győztesek is áldozatok, hiszen a jövő értelmét veszti, ha halállal kívánják megváltani.

Az állampolgárok itt csak torzók maradhatnak. Torzók, akik lábjegyzeteket írnak az elhazudott valósághoz. Ugyanúgy széthullnak, mint az őket körülvevő világ: a barátságok és a családok felbomlanak, a mesterséges identitás ráég a bőrre, a félelem megeszi a lelket.

Ez már nem csupán a szétszakadt Jugoszlávia, hanem a jelenünk, amivel éppúgy képtelenek vagyunk szembenézni, mint a múlt gondosan takargatott bűneivel. És amíg ezt nem vesszük észre, addig szemlesütve bukdácsolhatunk át újra meg újra a saját magunk teremtette kataklizmákon.

JÁTSSZÁK:
HOMONNAI KATALIN, NAGY-BAKONYI BOGLÁRKA, NYAKÓ JÚLIA, PÁSZTOR DÁNIEL, SIPOS GYÖRGY, TAKÁCS GÉZA

Dramaturg: SELMECZI BEA
Zene: VÖRÖS ÁKOS, ARIF ERDEM OCAK
Látvány: HUSZÁR KATÓ
Rendezőasszisztens: FENYVESI BÁLINT, CSONKA LAURA

RENDEZŐ: VARGA BENCE

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Stúdió K Színház, MASZK Egyesület (Szeged)

Külön köszönet a Színházi Dramaturgok Céhének, Lénárd Róbertnek és Tárnoki Márknak.

 

Idézetek

Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemetlenül hangzik. De mihelyt valóban «hangzik», tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és az emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad legalább annyira térbeli művészet (Raumkunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban.

Bárdos Artúr

"Minden színész beleszólhat dramaturgiai kérdésekbe, mindenki lehet egyszerre kint és bent is. Persze van olyan, amikor úgy érzem, hogy a dramaturg hátráltatja bennem a színészt vagy fordítva; sok feszültséget okoz, hogy folyton véleményeznünk kell valamit, ami még nincs kész, de ha pontosan meg tudjuk fogalmazni a kritikai észrevételeinket, akkor igazán eredményesek tudunk lenni."

Enyedi Éva: "Az abszurditás felszabadít" - fidelio.hu

Enyedi Éva

"A dramaturg az a szakember, aki a hatásért felelős; aki felméri, hogy milyen hatást kíván elérni egy előadás, milyen út vezet el odáig, aztán felismeri azokat az akadályokat, amelyek eltéríthetik a produkciót. Ez nemcsak a szövegre, de a történetmondás, az elbeszélés stratégiájára vonatkozik. Örülök, ha egy rendező képes úgy felfogni engem vagy a munkám, mintha lenne egy ipari kamerája, ami esetleg máshová irányul, mint ahová ő néz, és a kettő együtt talán az egész spektrumot lefedheti" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

'A dramaturg az, aki emlékezteti a rendezőt az evidenciákra' (Magyar Narancs, 2014/08.)

Ascher Tamás

"Érdekes pillanat, amikor elengedem a szöveget mint szerző: elkezd nem fájni, ha azt mondják, ez vagy az a mondat rossz, és már dramaturgként nézek rá, hogy miért az" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Radnai Annamária

"Ekkor csak egy kanavász van az olvasópróbán, vagy csak egy ötlet, amit közösen kezdünk kibontani. Ebben az esetben napról napra kell írói és dramaturgmunkát is végezni, rögzíteni az improvizációkat, jelenetet írni belőle másnapra" (Magyar Narancs, 2014/08.)

Róbert Júlia

"Egy kicsit tudni kell, hogyan működik a rendezés maga, mert alapvetően ahhoz kell hozzászólni, és nem csak ahhoz, hogy pont vagy kérdőjel legyen-e egy mondat végén." (Magyar Narancs, 2014/08.)

Gáspár Ildikó